2016.06.27. 21:38, Limonadee
Kedvesem!
Leérettségiztünk. Nem volt könnyű menet, bár azt hiszem, igy visszagondolva már mindketten úgy vagyunk vele, hogy borzasztó, mennyire túlstresszeltük magunkat ezen az egészen. Nem mondanám, hogy túlontúl sokat tanultunk rá, de büszke vagyok magunkra. Különösen rád, hiszen Petőfiról is tudtál jó dolgokat mondani annak ellenére, hogy mennyire nem a te világod az irodalom.
A bankettünk érdekesre sikerült. Úgy elrontottam, ahogy lehet, amiért magamban még most is szidom magamat. Bár, mentségemre szóljon, talán ott már kicsit mintha mindenkinek mindegy lett volna minden. Lehet, hogy az előtte lévő események nélkül sem éreztük volna magunkat jól, de lehet, hogy igen. Kár ezen gondolkozni, azt hiszem ismételten csak mindketten hibásak voltunk, és ahelyett, hogy normálisan megbeszéltük volna, megint hatalmas feneket kerítettünk valami nagyon aprócska dolognak.
Nem győzök elégszer bocsánatot kérni tőled és mindenkitől, akivel rosszul bánok. Tényleg nem direkt. Csak kicsit... túl sok nekem mostanság, ami van, nem tudom kezelni. Nem tudom, mennyire érted meg, leginkább sehogy, mert mindig kérdőn nézel rám, amikor csak sírok és meg sem tudom neked magyarázni, miért. De hatalmas köszönet, hogy ettől eltekintve, amikor csak tudsz, vagy gondolod, teszel értem. Nagyon sokat jelent nekem. Lehet mások ezeket az apró dolgokat nem veszik észre, de nekem akkor is sokat jelent.
Egészen tegnapig nem jutottam el ahhoz a ponthoz, hogy reménykedjek bennünk. Tegnap viszont, amikor csak kint voltunk a pincében és tettük a dolgunkat... Nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen csak olyan bensőséges helyzet volt, és az ilyenek miatt van az, hogy alig várom, hogy végre szeptember legyen és a kollégiumban élhessünk.
Nagyon félek tőle. A főiskolától is. Egyáltalán nem vagyok társasági ember, nem vagyok olyan, mint a... tipikus egyetemisták. Pont ezért nem is szerettem volna főiskolára menni. Vagy egyetem. Nevezd ahogy akarod, mert én már nem tudom, átnevezik-e vagy sem. Benned bízom, hogy te ott leszel nekem, ugyanakkor félek is, mert nem szeretném, ha miattam hátrányból indulnál. Tudom, hogy ilyen téren sokkal másabbak vagyunk, te hihetetlenül igényled a társaságot, én pedig annak örülnék a legjobban, hogy ha egész na bekuckózhatnék egy könyvvel egy sarokban. Az a helyzet, hogy nem szeretnék megváltozni. Továbbra is azt szeretném, ha olyan maradnék amilyen, mert nem vágyom arra, hogy sok barátom legyen, mint ahogy te is tudod ezt. De arra viszont nagyon is, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok.
Mindenesetre, egy picit már várom. És lehet neked nem esik le, de mindenképp szeretnélek egy albérletre buzdítani téged, bár eddig kevés sikerrel, de hátha minél hamarabb elérem, hogy egyet érts velem. Lehet nem fogsz, én viszont rengeteg lehetőséget látok benne. Hátha majd meg tudlak győzni egyszer téged is. Ha nem más, 4 év után muszáj lesz.
Se füle, se farka ennek a kis szösszenetnek, de remélem érted, milyen állapotban vagyok most. Olyan várom is, de közben baromira félek, mi lesz ott. Remélhetőleg minden jól sikerül.