Baba!

Éppen az új Hooligans album beharangozóját hallgatom... Tudod, mennyire szeretem már most is, pedig még a kezemben sem tarthatom. Annyi mindenen gondolkoztam mostanában. Nem tudom neked elmondani egyszerűen, mert valahogy sosem tudom kifejezni magam szóban. De azt hiszem ezt már mondtam is... Most sem tudom, mit szeretek ebből az egészből kihozni, de szükségem van arra, hogy tudj róla, és lehet, hogy most még nem is ismered ezt a blogot, mindenesetre, valamikor mindenképpen szeretném neked megmutatni. Nem tudom, mikor. Azon morfondíroztam, hogy talán a 100. bejegyzés után majd csak úgy... Odavágom eléd. Mint a We Heart It-es oldalamat.

We Heart It-ről... Tudom, hogy megbántottalak vele az elején, de... Nevetni fogsz most, de azért nem mertem neked megmutatni az elején, mert addig akartam húzni az időt, amig meg nem változtatom a profilképemet, mert azon, ami volt, biztos, hogy nagyot nevettél volna. Ezért találtam ki, hogy azért nem mutatom meg, mert túl személyes. Ami egyébként igaz is. Te vagy az egyetlen ember, aki láthatta ezt, mert úgy érzem, hogy azok a képek többet mondanak minden szónál. Minden egyes hangulatváltozásom megtalálható benne - hogy mit gondolok, érzek éppen abban a pillanatban. Aki We Heart It-ozik még, és ugyan olyan függő lett, mint én, értheti, miről beszélek.
Te pedig nem nézted meg, mert megsértettelek. Nem is vagy már rá kíváncsi. Valamilyen szinten megértelek, mert én voltam a hülye, inkább mutattam volna meg, csak ne lett volna belőle ez. Inkább nevess ki, mint hogy kellemetlenséget okozzak neked. De akkor kellett volna erre gondolni. Most viszont én is úgy vagyok vele, hogy akkor ezek szerint nem is érdekel, hogy mi van velem? Nem is vagy kíváncsi arra, hogy mik azok, amikre gondolok mostanság? Mindkettőnk kedvét elvettem ettől az egésztől.

Visszatérve a blogra... Azon is gondolkoztam már, hogy befejezem, mert most ha megmutatnám neked, azzal is mit érnék el? Valószínűleg sosem olvasnád el, mert nem szeretsz olvasni, vagy ezzel is csinálnék valami olyat, ami elveszi a kedvedet. De a 100-at már leredukáltam 50-re. De majd úgyis kiderül valamikor.

Nem akartam beszélni neked a tegnap előtt estéről, mert nagyon örültem neki, hogy elmentünk a barátainkhoz, nagyon jól éreztem magam, hihetetlenül kedves és aranyos emberekkel ismerkedhettem meg, akik ismeretlenül is segíteni szerettek volna. Lehet, hogy az este nem úgy sült el végül, mint ahogy azt mi vártuk, de ettől függetlenül azt hiszem, úgy volt tökéletes, ahogy volt. Kellett az a veszekedés, kellett az, hogy kimondjam félrészegen azt, hogy mi a bajom, te pedig remélem, megértettél.

Annyira nem szeretnék veled veszekedni. Tudom, hogy nincs tökéletes kapcsolat, de egyszerűen úgy vagyok vele, hogy olykor inkább nem is akarok veled beszélni, vagy találkozni ha tudom magamról, hogy rossz kedvem van, mert nem akarom elvenni a kedvedet. Egyszerűen annyira... Gyenge cölöpökön áll most ez az egész, és olykor úgy érzem nem szólalhatok meg, mert akkor csak baj lesz belőle, csak azt érem el vele, hogy ellöklek magamtól, sosem fogsz majd szeretni... Nem tudok mit tenni, egyszerűen megrengett a bizalmam még régen, és az óta csak a vesztünkbe rohanunk. Tenni akarok valamit. Tenni hogy megoldjuk, hogy jó legyen.

Őszintén nem tudom, hogy mi a probléma. Mindig azt mondod, hogy nincs is probléma, már csak mi akarjuk beleképzelni, de... Ha minden rendben lenne, akkor nem az lenne, ami most van. Nem úgy állnánk a dolgokhoz és különösen egymáshoz, ahogy. Máskor meg sem fordult a fejemben az, hogy ne menjek fel hozzád, ha van rá lehetőségem... Most viszont egyszerűen azt érzem, hogy nem megy, meg kell változtatnunk a dolgokat, méghozzá elég radikálisan annak az érdekében, hogy megoldódjanak a dolgok. De te nem szeretnéd. Neked megfelel, ahogy most vagyunk. Nem tudom, mi tévő legyek.

Eleinte úgy akartam, hogy ezen a blogon csak és kizárólag boldog posztok lesznek, mert ez egy olyan hely ahol majd áradozok... De bármennyire is szeretjük egymást, sosem lesz az, hogy teljesen tökéletesen boldogok vagyunk minden nap minden percében. Ezért is bátorkodtam most leírni ezt.