2016.05.15. 14:47, Limonadee
Életem!
Szerencsére a legutolsó veszekedésünk óta rengeteg minden változott. Őszinte leszek, mostanság nagyon nem tudok megnyílni előtted. Nem tudom szemtől szemben elmondani,hogy mi bánt, hogy mi zavar. Leginkább azért van ez, mert tudom, hogy mi történt a barátainkkal, és megkockáztatni sem akarom azt. Bizalom hiány, ugye? Te is ezt mondtad még...
Eddig tartott, mire ki merem mondani, hogy valóban az. És hihetetlenül sajnálom. Viszont ez a hétvége, amit sikerült együtt töltenünk megváltoztatta a gondolkodásmódomat. Nem azt mondom, hogy minden elfelejtve, hiszen te sem tudod mindazt a rengeteg mindent, amit hozzád vágtam. Pedig talán tényleg csak erre volna szükségünk: egy tiszta lapra. Amit képtelenek vagyunk, hiszen egyikünk sem úgy van összerakva, hogy erre képes legyen.
Annyit sírtam a karjaidban ebben a másfél napban, mint eddig még talán soha. Talán pont erre volt szükség. Neked azért jelentett sokat, mert végre elmondtam, min kellene változtatnunk, hogy mi az, ami bánt, én pedig... Nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen csak a tudat, hogy te is változtatni akarsz, hogy ott vagy, hogy simogass, hogy ha szomorú vagyok... Nagyon sokat jelent nekem. És azt hiszem tegnap este, amikor mindketten fáradtak voltunk már a Debreceni út után és te kivittél a vasútállomásra és az autóban beszélgettünk... Talán ez volt az az alkalom, amikor már sokadjára újra belédszerelmesedtem.
Nem akarok neked rosszat azzal, hogy a családoddal vagy a barátaiddal miattam ne legyen jó a kapcsolatod, de mégis képtelen vagyok arra, hogy elhagyjalak. Egyszerűen nem tudom megfogalmazni máshogy, bármennyire is klisés ez... Olyannak érzem magunkat, mint egy kirakós darabjai, akik ketten alkotnak egy teljes egészet. Vannak álmaink. Álmaink, amik a másik nélkül nem teljesednének be.
Emlékszel arra, mikor tegnap este, immár a saját ágyunkban arról beszélgettünk, hogy voltál Disneylandben, és hogy egyszer mindenképp elmegyünk? Az első közös szüretből. Csak mi ketten. De nem csak Disneylandbe, hanem mindenhová elmegyünk, ami útba esik. Mindenhova, ahova el szeretnénk jutni.
Lehet, hogy furán hangzik, nem tudom, te mennyire gondolod az ilyeneket komolyan, de én nagyon. Bármit is hozzon majd a jövő, bárhogy is legyen... Úgy érzem, hogy bármi is történjen, mi mindig ott leszünk a másiknak. Tényleg nem tudom elmagyarázni ezt, egyszerűen csak... Tudom. Érzem, hogy ott van közöttünk az a mindent összetartó piros fonál. Nem véletlenül találkoztunk a gimiben. Nem véletlenül ültél mellém 10.-ben. Nem véletlen, hogy először az egyik barátnőmet szemelted ki magadnak - vagy kiszemelted egyáltalán? Biztos az volt a cél?
Pénteken este, amikor csak feküdtünk egymás mellett és beszélgettünk apró dolgokról. Kik voltak az osztálytársaid, első élményekről... Annyira bensőségesnek éreztem ezt az egészet. Nagyon sokat nevettünk, de annyira idilli volt ez az egész. És tudod, ez az ami igazán sokat jelenet - bármennyiszer is veszekszünk, bármennyire sok probléma is van, amit meg kell oldani, úgy gondolom, hogy az ilyen dolgokért megéri összetartani. Megéri sírni és megéri kiabálni. Mert semmi sem tökéletes.